ÁLTALÁNOS
Cégünk 2005 óta foglalkozik vasútmodell elektronikák fejlesztésével és gyártásával, kezdetben a magyar piac kiszolgálására. Akkoriban termékeink „HobbyDCC” név alatt voltak elérhetőek, a névválasztás annak volt köszönhető, hogy fejlesztéseink elsősorban a hobbi szintű vasútmodellezést célozták meg. Hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy termékeink a professzionális vasútmodellezők számára is nagy segítséget jelentenek, termékskálánk pedig egyre inkább kezdett túlmutatni a „hobbi” kategórián, ezért aktuális lett a névváltás, mellyel 2008-ban egy új márka született, a TrainModules®. Elhivatottságunkat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a TrainModules® termékkínálat születésével egyidejűleg a márkanév is nemzetközi regisztrációra került. Kínálatunk az elektronika terén jelenleg minden témakört lefed, ami a vasútmodellezéshez és –makettezéshez szükséges.Fejlesztéseinknél különös gondot fordítunk arra, hogy a termékek egyaránt kielégítsék a legkisebb, hobbi méretű vasútmodellel rendelkezők és a többszáz négyzetméteres pályarendszert üzemeltetők igényeit, ugyanakkor a két csoport közötti, közepes volumenű modellezéssel foglalkozók, kisebb klubok és intézmények elvárásainak is hiánytalanul megfeleljenek.
MI ÉS A MODELLEZÉS
A TrainModules® fejlesztői csapatának tagjaiként magunk is aktív modellezők vagyunk, így saját bőrünkön tapasztaljuk, pontosan mire van szüksége a modellezőknek, az adott terméknek milyen igényeknek kell megfelelnie, hiszen felhasználói oldalról is meg tudjuk közelíteni a fejlesztést. Termékeinket egytől-egyig hosszas tesztelésnek vetjük alá a fejlesztési folyamat során és azt követően is, mely házon belül, a saját több tízméteres modulterepasztalunkon történik. Ennek köszönhetően új termék kizárólag akkor válik elérhetővé megrendelőink számára, ha saját asztalunkon, komoly igénybevétel mellett is 100%-ig megfelelt az elvárásainknak, ezzel garantáljuk a változatlanul magas minőséget.Modellezőként mi is tudjuk, hogy egy terepasztal soha nincs készen, folyamatosan változik, megújul és bővül. A TrainModules® ugyanígy gondolkodik új termékeiről is: azok fejlesztése folyamatos, hiszen az elektronika a terepasztal szerves része, melyeknek dinamikusan együtt kell változnia, s mivel a terepasztal soha nincs készen, a fejlesztés is végtelen. Igaz ez a fejlődés az egyes elektronikák használati értékére is, hiszen mi magunk is érezzük, ha egy eszköz, vagy elektronika használata kényelmetlen, vagy új funkciók kialakítására van szükség. A használat során létrejövő igényekre való odafigyelésünk részeként igyekszünk a modellezővilágban kialakult ajánlásokat is szem előtt tartani és kvázi szabványként kezelni (pl. S88-N). 2015-től honlapunkon biztosítjuk felhasználóink számára a közvetlenül gyártótól való rendelés lehetőségét, azzal a céllal, hogy a modellezők a lehető leggyorsabban hozzájuthassanak az újdonságokhoz. Emellett továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy viszonteladóink körét a világ minden táján bővítsük.
MIÉRT MINKET?
A TrainModules® számára a terepasztalok nem csupán a vasútról szólnak, az élethűség elérésében jelentős szerepet tulajdonítunk a környezet élettel való megtöltésének, amihez nem csak különleges fényeffektek, de hanghatások is hozzátartoznak. Elektronikáink könnyű szerelhetősége mellett fejlesztési alapelvünk a modularitás is, hiszen a terepépítésben általános felhasználói igény, hogy az egyes eszközök úgy épüljenek fel, hogy azok egymáshoz kapcsolhatóak legyenek, egymás funkcióit kibővítsék.MI ÉS A GYÁRTÁS
2010-től kezdtük el kiépíteni nemzetközi viszonteladói hálózatunkat, mely révén sikerült elérnünk, hogy szinte minden európai országban helyi kereskedőnél lettek megvásárolhatóak termékeink. Legkritikusabb bírálóinknak saját magunkat tartjuk, elektronikáinkkal szemben a legszigorúbb elvárásokat támasztjuk mind a használhatóság, mind pedig az üzembiztosság és az élettartam tekintetében. Ez a törekvés már az első pillanatban is meghatározta a fejlesztést és erre a mai napig komoly hangsúlyt fektetünk.Szintén 2010 óta a TrainModules® hivatalos LocoNet gyártó. A professzionális szintű modellezés mellett ugyanakkor követjük a barkácsvasútmodellezés világában kialakuló trendeket és igényeket is (pl. S88-N).
Termékeink állandó magas minőségének záloga, hogy a teljes fejlesztési és gyártási folyamat saját gyártósorunkon történik, az ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszer által tanúsítva, követelményeinek megfelelően. Tapasztalataink bővítéséhez kiemelten fontosak a vásárlói, felhasználói vélemények, számos szakemberrel konzultálunk a világ minden tájáról az új termékek kifejlesztése során, visszajelzéseik és személyes tapasztalataik segítik a fejlesztést és lehetővé teszik, hogy magunk is új nézőpontból közelítsük meg készülő termékeinket.